Most, hogy már a Mi Mária Lujzánk (Hargitay Judit) is velünk van..., meg a múltkori írásomban is előreugrottam, mármint Horváth Ferenc ügyelő is játszott a darabban, mint 2 fejű sas, engedtessék meg nekem, hogy újabb emléket osszak meg a lelkes és szépen gyarapodó olvasótáborunkkal.
Tehát: a darabban van egy jelenet, mikor Mária Lujza rájön arra, hogy Háry nem fogja őt feleségül venni és kijelenti, hogy a világ végéről (NIX) leugrik, mire Háry ezt nem hagyhatja és utánarohan. Mi az, ami látszik?: Lujza és Háry a színpad végén az emelvény mögött eltűnik. Mi nem látszik?: Az, hogy itt egy óriási ámokfutás veszi kezdetét, mert nem sok szövegrész van (Örzse és Marci bácsi között) a színpadon, és hát oda kell érni a végszóra. Illik:)))))
Tehát rohanás, körbe a színpad mögött, ki a hátsó folyosóra, persze Hargitay Judit előnyben van, tehát Hárynak full rohanás a dolog. Közben megérkezünk az ügyelő folyosóra, ahol Horváth Ferenc elveszi tőlem a generális jogart, majd színre lépés következik. Itt történt meg, hogy Judit ölembe ugrik, majd egy elegáns mozdulattal előre estünk, még a színpad takarásában, bokámnak reszeltek, majd izzadás közepette fel a színpadra és ment tovább minden, ahogy a rendező megálmodta. Fájdalom kifelé persze semmi. Ha símán ment a dolog, akkor is nehéz volt megszólalni a futás után....
Folyt....köv.... Szabó Dezső
No comments:
Post a Comment